Pharmacist

Ősz

Ősz

Az ősz csodálatos évszak.  Az idő, amikor még utoljára mindent elönt a természet szépsége. Mintha a természet megmentett volna nekünk egy finálét. - Micsoda türelme van az őszi virágoknak. A napok megrövidültek, az ásítozó lustasággal cikázást mímelő rovarok fütyülnek az októberi virágzásra, de a kert még egyszer megmutatja utolsó szépségeit.  - Ma az októberi lágy napfény az egész kertet sütkérezésre ingerlő meleg fénnyel borította be…

kerepes_64_nemeth_gyorgy.jpg

kerepes_65_nemeth_gyorgy.jpg

kerepes_66_nemeth_gyorgy.jpg

kerepes_67_nemeth_gyorgy.jpg

kerepes_61_nemeth_gyorgy.jpg

Ősz Tovább
Egy-két mondat

Egy-két mondat

Csodák és csodák között élni… az ember néha milyen vak, hogy nem látja, és nem érzékeli a csodákat minden pillanatban… az összefüggések csodáit, a rendezettség csodáit és az ismétlődések csodáit… meg az emberek, tárgyak és helyzetek csodáit melyek hozzátartoznak az emberhez egy csodálatos rend és rendszer szerint.

Szabadság nélkül nem érdemes élni… De tudni kell, hogy a szabadságot kívülről nem lehet kapni. A szabadság az önként vállalt, jogosnak elismert kötelességek összessége… Minden más nem szabadság, hanem önzés és kapzsi túlzás…

Magyarország ernyedt, kicsit romlott ország, néha a mérgezés jelei mutatkoznak. Ugyanakkor, ha nem is szellemi mágnes, mégis érdekes, izgalmas ország, sohasem unatkozom…

Az emberek nem akarják a szabadságot, igaz az egyéniség péppé őrlését minden társadalom malmaiban már régóta megkezdték…

Most éppen a kereszténység az, ami a jelen életünkből hiányzik, és úgy érzem az Egyházéból is…

Az öregkorára cinikussá keseredett Goethe azt írja: az emberek elől érdemes, sőt inkább el kell hallgatni az igazságot, legalább tudjuk, a politikusok olvasnak Goethe-t is…

A mai élet zűrzavarában a boldogság vagy boldogtalanság szavak már gyakran elvesztik személyes értelmüket, helyükre a gazdasági válság, pénztelenség és munkanélküliség kerül…

Sajnos a műveltség és az erkölcs a szó igazi értelmében már nem „életforma szerű” követelmény…

Időnként lemondunk valamiről. Azután az élet nem mindig érzékelhető erői, úgy rendezik a lehetőségeket, hogy amiről lemondtunk egyszerre csak alakot kap…

Mit mondhat az ember Istennek, önmagának és a világnak, talán a Miatyánkot…

A vers kimond valamit, amihez más írásoknak vastag, néha könyvtárnyi kötetekre van szüksége. A vers a legtökéletesebb, legpontosabb kifejezési lehetőség, de nem csak ezért szeretem a verseket…

Még a versről: semmi sem tudja úgy megmozgatni az emberi indulatokat, mint a vers, meg persze a zene. De a versnél eljön néha a pillanat, amikor a szavakból valóság lesz…

Nem remélni: ha nem remélünk semmit, bekövetkezik valami, amit remélni érdemes...

Hol van az erkölcsi igény, amely megközelítheti a szegénység titkait? És melyik társadalmi rendszer tud változtatni a szegénységen? Ki a szegény, és kinek az áldozata? Sok a megválaszolatlan kérdés, irtózatos dolog ez…

Az ember nem befejezett állapot, hanem (lehet/talán) állandó készenlét egy terv felé, de mi ez a terv? A kérdés izgalmas…

Az emberekben nyugtalanság, bizonytalanság, erőtlenség érződik, meg egyfajta neurózis: a bizonytalan élet neurózisa. Nagy gond a megélhetés…,  és a félelem, hogy állás nélkül maradnak…

Keressük a soha nem elérhető előrelátást, mely rendezi életünket, akadályt és lehetőséget úgy csoportosít, hogy végül is, a mi életünk a mi sorsunk legyen belőle...

Az ember a végzettel szemben mindig lapít, gondolja, hogy van, csak azt hiszi az ő életére, az ő személyére ez nem érvényes. Bár nagy erők emelnek és mozgatnak minden sorsot, de a cselekedet a miénk…

Most éppen a kereszténység az, ami a jelen életünkből hiányzik, és úgy érzem az Egyházéból is. Pedig van út az Istenhez. De az Istenhez az utat az embernek kell megépítenie, emberi módon, emberi erőfeszítésekkel…

Ötven év felett, van valami megnyugtató az életben. Minden van még, az öröm is, a fájdalom is, csak valahogy másképp: minden egyszerűbben és sokkal kevésbé veszélyesen…

Camus: A lázadó ember című kissé hűvös művében a lázadás szerepét nagyon magasra emeli. Szerinte az az igazi ember, aki nem fogadja el szótlanul az élet feltételeit és azt mondja: NEM. De felmerül a kérdés: hogy az ember kinek mondja ezt a NEM-et, saját magának, a többi embernek vagy talán Istennek..?

A nem túl távoli múltban, amikor az ember felfedezte az atom és hidrogén-bombát szinte befejezte a Teremtés művét. Befejezte és bármikor elpusztíthatja…

Új iskola a közelben. Ragyogó, tiszta, elragadóan unalmas, tele technikai csodával és luxussal. Kérdés, hogy az élet be tudja-e váltani azokat az ígéreteket, amit ilyen fényűző körülmények között ígérnek, tanítanak…

Tocqueville 1835-ös jóslata: száz-kétszáz év múltán a világ kaszárnyává alakul és a nagy államok végtelen fegyverműhelyekké. Mindenképpen jó, hogy ez a jóslat „nem jött be” maradéktalanul…

Ötven után az idő ritmusa már más: jobb, több, mert lassúbb. Amíg sietsz, mert ifjan mindig sietsz, kevés időd van, de később ráérsz (másképpen) van időd, már van miből…

Nem könnyű egy olyan világban élni, melynek isteni rendjét folyamatosan megzavarja az ember…

A bosszú talán emberibb, mint a megbocsájtás olcsó fölénye, aminek az alján többnyire gyávaság lappang. A nagylelkűség igazán érdekes megnyilvánulás, de szinte sohasem őszinte. Az alázat a kemény dió: még az is lehet, hogy igen nagy gyöngeség, de most inkább azt gondolom, hatalmas nagyon nagy erő...

Amilyen mértékben távolodsz a világtól, olyan mértékben tudsz közeledni magad felé…, talán?

A politikusok néha veszedelmesen hazudnak. Az igazat hazudják. Ez nem vicc. Hazugságaikat a valóság elemeiből építik fel, az adatok igazak, csak az egész, amit így mondanak hazugság…

Az elmúlt huszonhét év gyorsan elszaladt. Újra megmutattuk egymásnak és a világnak, milyenek vagyunk, mi magyarok. Ilyenek vagyunk: egészében nem jobbak, nem rosszabbak, mint mások, csak valahogy mégis valamiben elmaradtunk a világtól….   Nem tudom pontosan megmondani, hogy hol, mikor és miben, de valamiben elmaradtunk…

A történelem ordítja tanulságait, hiába hangosan, a már megsüketült emberek nem tudják meghallani… persze ha tudnák, akkor sem nagyon akarnák…

Az emberek többségét bezárja, gúzsba köti a jövedelem és a pénz hiánya. Ezért az öröm, az „édes élet” helyett a nyugtalanság és a neurotikus tünetek győzedelmeskednek a mindennapokban…

Időnként úgy látszik, nincs igazság a földön, inkább csak lehetőségek vannak…  Ugyanakkor, ha néha éreznénk, hogy Isten igazságot tesz, ez számítana egyáltalán valamit az Isten és az ember együttélésében..? Nehéz kérdés…

Jobb blogot írni, mint nem írni… mert így időnként visszanézve talán könnyebb látni azt, ami az életünkben reménytelenül állandó és azt is, ami reménytelenül változó…

 

A halál itt van bennünk, körülöttünk…  de ne pusztán tiltakozva, hanem jókedvvel toljuk el magunktól…  mi még itt vagyunk, akarunk…

A szenvedélyekről: sokáig nem mondunk le a szenvedélyeinkről…  de egy napon nyilvánvalóvá válik, hogy a szenvedélyeinkért nagyobb árat fizetünk, mint amennyit érnek. És innentől a szenvedély egyszerű kalkulációs kérdéssé degradálódik, per saldo felhagyunk vele…

Minden társadalom pontosan akkor, úgy és annyira erkölcstelen és műveletlen, amennyire a történelmi körülményei megengedik…   A hajlam mindig megvolt, megvan, csak a körülmények változnak...

Nagy ravaszság kell túlélni azt, amibe mások belehalnak…

A világban mindig van valami, amit nem látunk, mert a világ el akarja rejteni előlünk…  de a művész néha megtalál ezekből valamit és akkor megmutatja…

A versről: a vers gyakran nem az, amit a költő leír, hanem sokkal inkább az, ami a vers olvasásának hatása alatt az olvasóban történik…

Nagy tragédia: amikor az ember azt érzi, hogy olyan világban él, amellyel szemben nincs már semmi kötelessége…

Kételyek nélkül élni…? vagy kételyek között, de teljes készséggel szeretve az életet, ez utóbbi talán a jobb…

Önmagunkra legalább olyan erővel kell haragudni, mint azokra, akire haragszunk…

Az ember élete során önkéntelenül is sok salakot gyűjt, tárol a szervezetében. Időnként nem túl nagy nehézségek árán megszabadítjuk a szervezetünket salaktalanító kúrával a felgyűlt káros anyagoktól és „kitisztulunk”. De mi a helyzet a lelkünkkel, azt hogyan tudjuk megtisztítani..?

Kishitűség: amikor az ember elveszti hitét az életben, az Istenben… már nem jókedvű, a földi és a természetfeletti lehetőségek már kialvó félben vannak a lelkében… ezt az állapotot kerüljük el!

A magyarságról: kis nemzet tagjának lenni nem szerencsétlenség… sokkal inkább ösztönzés!

Önmagunkra legalább olyan erővel kell haragudni, mint azokra, akire haragszunk… de ha leszáll a nap, el kell felejteni a haragot…

Meg még az is lehet, hogy a jó verset nem a szavak, hanem a vágyak és a gondolatok alkotják…

1956-os megemlékezések: mindegyik párt zászlaja alatt zúg, hangoskodik a tömeg… élményt, ösztönzést nem érzek sehol… a demokrácia már régen eltorzult…

Az élet és a művészet nagy cselekménye nem az, ami velünk történik a világban, hanem az, amit a világ bennünk megmozgat…

A vers talán a legszemérmesebb szemérmetlenség…

A türelem több mint hősiesség, a türelem cselekmény… de nem ernyedten türelmesnek lenni, hanem figyelmesen, ugrásra készen… talán ez az egyik legkülönb cselekmény, amire az ember képes, már ha képes…

Inkább szánalommal élni, mint indulattal… az indulat másra kell…

A jókedv a legtöbb, amire az ember képes… és ha a jókedv kialszik a lélekben, akkor a bűn állapotába kerülünk… legyünk jókedvűek!

Nem vitatkozni többé, mert az élet rövid: inkább csak cselekedni és figyelni…

Azt hiszem az ősz inkább egy lelkiállapot, mint egy évszak… és lehet, hogy nem is a vége, hanem a kezdete valaminek… ősszel megjelenik az életünkben a Tűz és a Bor… az erdők, az avar leheletét szinte érezni…

Az élet „megoldásait” keresgélve hamar rájövünk a megbocsájtás és a megértés erejére… a világnak inkább csak megbocsájtani… magunkat inkább csak megérteni lehet…

Szókratész védőbeszédéből: „…megyünk az utunkra – én meghalni, ti élni. Csak az Isten tudja mi a jobb?” Vigyázni kell, hogy az életben ne következzen be olyan időszak, hogy a két lehetőség között már ne tudjunk teljes határozottsággal különbséget tenni…

Még ha Isten jól is képzelte el a világot, az embernek ezt gyakran sikerül elrontania… de a végtelen esélyek összességében valahol ott van az Isteni Rend…

Tragédia: a szabadság legalább annyira veszélyes, mint üdvös…

Egy-két mondat Tovább
Nyárhajnali ébredések

Nyárhajnali ébredések

A Nap még a felébredéssel próbálkozik, de a fák közötti mocorgás-madárcsiripelés visszavonhatatlanul jelzi a reggelt. Ilyenkor nap mint nap elcsodálkozom, hogy milyen szép a nyári reggel: a harmat csillogása a virágokon, a fűszálakon, a bokrok és a fák levelein… Majd az ébredező napsugarak fák között megvillanó fényei kicsábítanak a teraszra - a levegő friss. Igen, mindenben egység és összhang ilyen a nyári reggel…

kerepes_kert_6_nemeth_gyorgy.jpg

Nyárhajnali ébredések Tovább
Vadvirágok

Vadvirágok

Estefelé locsolok a kertben. A nap még dühödten villog, nem enged a harmincöt fokos hőségből. Elzárom a vízcsapot. Inkább lemegyek a kert végében csordogáló (esős időben gőgösen hömpölygő) patakhoz könnyedén átugrom. A túlparti mező mintha fittyet hányna az augusztusi hőségre. Az éles sárga fényben nézem a mező virágait, locsolás nélkül is fegyelmezetten virágoznak, sűrűn összeölelkezve, alázatosan és láthatóan boldogan… Majd lassan visszasétálok a kertbe a „civilizált” virágok közé… locsolás közben csodálkozva, megkönnyebbülve kissé irigykedve gondolok a vadvirágokra, igen, a természet rendben van, stabil…

kerepes_kert_9_nemeth_gyorgy.jpg

Vadvirágok Tovább
Blogíró

Blogíró

Gyanítom minden, amiről azt hitte a blogíró, hogy ő észlelte, kigondolta, először meglátta és hatékony rendszerbe foglalta, összefüggésekkel ellátta, azt már más valaki is megtette valahol. Az eredeti, a személyesnek tűnő gondolatok már másnak is eszébe jutottak, már más valaki is leírta valahol ezeket. Lehet, hogy egy önálló eredeti gondolata sem volt a blogírónak, mert amit leírt, azokat már valaki korábban kitalálta, leírta, igaz ezt a blogíró nem tudta, csak sejtette. És ezért van az, hogy gyakran egymásba botlunk. Egyáltalán minek ír blogot a blogíró? Mégis mi a blogírás? Valamilyen villogó zseniskedés, á az biztosan nem! Dünnyögő gyanakvás, az sem. Inkább valamilyen megérzés, megismerés és megértés lassú kiérlelődésének folyamata, talán. Nyomon követése, tükröződése a bennünk megtörtént változásoknak, még ez is lehet.  Vagy csak valamilyen igazságérzetre próbáljuk - elsősorban - magunkat nevelni, és ha véletlenül valaki a blogot olvassa, akkor az olvasót? És ha igen, az igazság ismeretében egyáltalán tudjuk-e az olvasónak jelezni, hogy hogyan lehet nyafogás nélkül élni az életet. Persze beleírni a világ öntudatának hömpölygésébe, ez elég veszélyes vállalkozás és nagy felelősség is. Mindegy, a blogírás valószínűleg - egyszerűen - csak egy sima gyógyszermentes terápia…

nemeth_gyorgy_irasai.jpg

Blogíró Tovább
Paul Gauguin: Still-Life with Fruit and Lemons

Paul Gauguin: Still-Life with Fruit and Lemons

Paul Gauguin (1848-1903): Still-Life with Fruit and Lemons, c. 1880 Composed while Gauguin was still working full time as a stockbroker and painting was little more than a hobby to him, this still-life reveals the artist's natural technical skill with brush and canvas. The subject matter is also standard Impressionist fare, and is a clear indicator of Gauguin's early influencers, which included Monet, Pissarro and Renoir. Gauguin's rendering of the tablecloth in particular also shows the strong influence of Cézanne, whose own still-lifes used similar effects of outline and shading…

paul_gauguin_still-life_with_fruit_and_lemons.jpg

Paul Gauguin: Still-Life with Fruit and Lemons Tovább