Estefelé locsolok a kertben. A nap még dühödten villog, nem enged a harmincöt fokos hőségből. Elzárom a vízcsapot. Inkább lemegyek a kert végében csordogáló (esős időben gőgösen hömpölygő) patakhoz könnyedén átugrom. A túlparti mező mintha fittyet hányna az augusztusi hőségre. Az éles sárga fényben nézem a mező virágait, locsolás nélkül is fegyelmezetten virágoznak, sűrűn összeölelkezve, alázatosan és láthatóan boldogan… Majd lassan visszasétálok a kertbe a „civilizált” virágok közé… locsolás közben csodálkozva, megkönnyebbülve kissé irigykedve gondolok a vadvirágokra, igen, a természet rendben van, stabil…